Furtán, a vallási különbségek miatt, az ünnepnapok szokásai egymástól némileg különböztek. A reformátusok lakta ,,Faluban” a Karácsony és Húsvét volt az a két nagy ünnep, amelyet mindenki megünnepelt. A katolikusok által lakott ,,Soron”, szinte minden vallási ünnepet megtartottak. Ám az azonos ünnepnapi szokásokban is volt eltérés a két felekezet között.

A karácsonyra való lelki felkészülésre a ,,Soron” december 1-től megkezdődtek a hajnali misék. a ,,róráték”. A reformátusoknál az advent első hetével, a nagyhéttel kezdődött az ünnepi előkészület, november végén vagy december elején. Minden este istentisztelet volt, amelyre illett elmenni, aki karácsonykor úrvacsorát akart venni. A házaknál egész héten folyt a nagytakarítás, a mázolás. A porta rendbetétele kiterjedt az istállókra is.

A karácsonyt megelőző héten el kezdték járni a körútjukat ,, betlehemesek” is a ,,Soron” és a ,,Faluban” egyaránt. Több csoport járta a községet. Volt időszak, amikor még felnőttek is csoportot alkottak. A betlehemesek már hetekkel korábban megkezdték a készülődést. Nemes vetélkedés folyat azért, hogy kinek lesz szebb a ,,betlehemi temploma”. Volt, aki lécből, vékony deszkából készítette, de akadt olyan is, aki keménypapírból fabrikálta a díszleteket és kellékeket. Az elkészült díszlet téglalap alakú, inkább templomra, mint istállóra emlékeztető építmény volt, hiszen torony is készült hozzá. A torony csúcsán, a katolikusoknál kereszt, a reformátusoknál csillag volt. Náddal, vagy zsúpszalmával fedték a tetejét. Elől az ajtón, vagy az oldalsó ablakon lehetett benézni a templombelsőbe, amelyet mohával béleltek ki, s fából vagy izikkóróból (leveleitől megfosztott kukoricaszár - a szerk.) készült jászolban, szénán feküdt a kis Jézuska.

A körülötte lévő, fekvő állatokat, a birkákat, a szamarat vagy agyagból formázták meg, vagy izikkóróból készítették, akárcsak a juhász és József alakját. Mária képét általában valami régi könyvből, vagy kalendáriumból vágták ki és ragasztották rá egy keményebb kartonra, s úgy állították a jászol mellé. A gyertyával kivilágított ,,betlehem” igen szép látvány volt.

Egy ,,betlehemes” csoport 5-6 főből állott. Elől ment Heródes fehér ingben, fekete nadrágban, csizmában, bal válláról nemzeti színű szalag húzódott keresztbe, jobb kezében tartotta a fényes papírral bevont fakardját. Fején magas, keménypapírból készült csákót hordott, középen fényes csillaggal. Őt követték az ,,angyalok”, akik a ,,betlehemet” vitték. Talpígérő fehér ingben, fejükön apró csillagok által díszített papírcsákóval, tiszteletre méltó, ünnepélyes látványt nyújtottak.

A ,,betlehemet” követték a juhászok. A két juhásznak bajusza, az öregnek meg hosszú szakálla volt, amely kenderkócból készült. Subát vettek magukra, a fejükön kifordított báránybőr kucsmát viseltek, kezükben söröskupakokkal tele aggatott csörgős botokat tartottak.

Az utóbbi időkben, már több helyen megjelent a ,,betyár” figurája, aki bő inget, bő gatyát, sarkantyús csizmát, fején árvalányhajas kalapot viselt. Vállán átvetve a karikás ostor, övében faragott pisztolyt hordott, kezében fokost tartott.

A ,,betlehemesek” este indultak útjukra. Felkeresték a rokonokat, a jó ismerősöket, barátaik családját. Bunkós, csörgős botjukkal megütögették az ajtót, csörömpöltek vele, s csengőt ráztak. A békeretkezésnek több formája volt, közülük a legegyszerűbb:

,,Én vagyok a Heródes király, szabad-e behozni a kis Jézust?” Az ,,igenlő” válaszra az ,,angyalok” behozták a ,,betlehemet”, majd mindnyájan elénekelték a ,,Mennyből az angyal”-t.

A játék további része igen változatosan alakult. Ahol a ,,betyár” is szerepelt, mindjárt az elején nagy sebbel-lobbal betoppant, elmondta a mondókáját, majd csak ezek után kaptak szerepet a ,juhászok”, akik mindent félreértve beszélgettek, derűt fakasztva a háziak arcára. A játék befejező része hasonlított egymáshoz, amikor a „juhászok” énekelték: ,,Rázd meg juhász a bundát, a bundát, fogjál göndör báránykát stb., stb.”; vagy: ,,Vedd rád juhász a bundát, a bundát, fogjunk göndör báránykát stb., stb.”. Ezután következett az ének

,,Nosza-nosza jó gazda, bocsáss minket utunkra!

Istennek áldása, szálljon a házára!

Istennek áldása szálljon a házára!”

Az előadás végén a háziak megköszönték a játékot és a jókívánságokat, majd pénzt adtak, a gyermekeket kaláccsal, a felnőtteket borral kínálták. A betlehemezés, a második világháborút követően az egyházi nevelés visszaszorításával egyidejűleg elsorvadt, jobbik esetben csak megritkult. A szép és kedves hagyomány felélesztésének és ápolásának a szándékával az általános iskolában, sőt már az óvodában, a pedagógusok újból megismertetik, tanítják a gyerekekkel a népszokásokat, köztük a betlehemes-játékot, a legutóbbi szöveg alapján.