Furtai hímzés




              Női ruhák


A nők ruházata hímzés tekintetében érdekes módon szegényebb. Az ingváll lyukacsos hímzése, apró virággal díszítése, az alsószoknya hasonló virágozása bár szokás volt, de nem túl hosszú életű.A kötény, mely legtöbbször fekete .klottból készült, volt a legdíszesebb. A megszokott cakkozás, apró virágminták laza rendje nem mutat olyan gondosságot, mint azt a férfiak ruháza­tánál láthattuk. Egyébként is a furtai női viselet hamarabb változott a városi ruhák hatására, ép­pen ezért nem véletlen, hogy kevés a megmaradt ruhadarab, s az amúgy sem látszó fehérnemű díszítése nem volt hosszú életű.Különben is főként az ünneplő ruhák voltak inkább díszítettek, de azokra nagyobbára  ugyanaz a sors várt, mint a férfiruhákra, hogy utolsó útra kísérték el egykori tulajdonosukat.A megmaradt kevés felsőruha színes hímzése a fekete anyagról vándorolhatott át a fehér anyagra, ezzel újabb funkciót biztosítva a díszítőelemek továbbélésének.




               Férfi ruhák

Legjellegzetesebb darabja a kötény, helyi nevén kötő. Anyaga kék surcvászon, derékban nyarga­lással, gépi varrással levarrott rakások. A hajtások hegyes végűek, némelyik darabnál farkasfog, cakkozás. A lerakott részek mindegyikén virágminta. Széle körben fehérrel cakkozott. Rajza sza­bályos rendben virágfüzérsorok és sajátos stílusú betűkkel bevarrott név, mely a tulajdonos neve. A kivarrott kötő az 1914-es háború előtt volt divat. ,,Mán idesnéném akkor rajzolgatta.” Rendsze­rint menyasszonyok készítették kedvesüknek, de a szülők is készítettek vagy előrajzolás után ma­guk varrtak ki legénysorba kertülő fiúk számára. Az előrajzolás, mint azt a későbbiek során láthatjuk, egy kéz tervező munkájának eredménye. A szabályos szerkezeti felépítés minden darabnál azonos. Ritmusa visszatérő, de a minták fűzése más és más. Ez adja érdekességét, s teszi a vi­szonylag nem túl gazdag motívumkészlet mellett is roppant változatossá.
A kék alapszín és a fehér kontraszthatás élesen elütővé teszi a mintát és kiemeli a motívumok szépségét.A hímzett férfiing nagyobbára ünneplő vagy vőlegényi ruhadarab, melyet szintén kézi előrajzolás után hímeztek, varrtak ki. Eleje, plasztronja tömött mintás, felülről lefelé haladó sorokban követik egymást. Nya­ka lekerekített, cakkos szélű, sokszor lyukacsos hímzésű. Kézelője a nyakához hasonló hímzéssel díszített.

Nem is számított Furtán valamirevaló legénynek vagy embernek az olyan, aki nem volt birtokosa a megszokott, a helyi divathoz alkalmazkodó ruhadaraboknak, különösen akkor, amikor az első világháború kezdetén 1914 körül meg általános volt az ilyen ruhadarabok használata.




                 Alkalmi textíl
ák

  Jegykendő kétféleképpen készülhetett. Vagy kör alakú gyolcsból horgolt széllel, mint az egyik legjellegzetesebb darab benne felirattal és évszámmal: VERES MIKLÓSÉ EZ A KENDŐ 1850-BE. Közepe fehér batiszt, rajta körbefutó egymásba fonódó virággirland, amit a felírat díszítésszerűen fog körbe, majd a lezáró csík következik a cakkozással.

Másik formája négyszögletes, körben cakkozott széllel, tüzes rózsaszín vagy piros hím­zéssel. Egyik sarkában az ajándékozó, a menyasszony neve. Mintázata egyszerű, nagyobbára szegfű, esetleg harangvirág.

A vőlegény köteles volt a jegyet bőgatyájának korcában, a kötő derekában viselni esküvőig, ezzel jelezve, hogy már foglalt, lekötötte magat. Ha a kapcsolat megszűnt, elmaradtak egymástól, a jegyet, a jegykendőt vissza kellett küldeni. Házasság esetén a láda fiában őrizték, halal esetén a vőlegényi ruhával együtt a koporsóba temették. Igen kevés maradhatott meg az utókor számára