Furta Község címire

A falu jobbágy mivoltával, mezőgazdasági-paraszti jellegével áll összefüggésben a címere, mely búzakék alapszínű, csücskös címerpajzs aranyszegéllyel. A középen álló férfialak (heraldikailag) a bal kezében három aranyszínű búzakalászt tart, jobb kezében pedig hegyével kifelé néző ezüstszínű aratósarlót. A három búzakalász együttes ábrázolása a címerképeken gyakori, s a szimmetrikus ábrázolás lehetősége mellett mágikus jelentést is hordoz. Az aratósarló a betakarítás módjára is utal.

A gazdálkodás-megélhetés feltételei és körülményei

A késői neolitikumban, a Berettyó völgyében és környékén így a inai furtai határ területén élő ember már ismerte és termesztette a gabonát. Bizonyítják ezt az előkerült gabonataroló L’(lények alján talált gabonaszemek. A mindennapos gabona feldolgozást támasztják alá a házak őrlóhelyei, és az innen előkerült őrlőkövek. (Kalicz N. - Raczky P. 1986. 125.)
A honfoglalás után a bihari részeken megtelepülő, feltehetően Nyék és Megyer törzshelyek a végtelen vízióvilágból kiemelkedő hátságokon kezdetben legeltető állattenyésztéssel foglalkoztak, majd fokozatosan mégis meredtek a földműveléssel is. Hosszú ideig legelőváltó gazdálkodást folytat¬tak. A XII-XIII. században a bihari Sárréten mindenekelőtt a gabonatermesztés vált általánossá. A Sárrét falvaiban - így Furtán is -- többféle gabona mellett általában kölest és kukoricát is termesztettek. Az egyetlen nyomás, vagyis a ,,permanens egymezős földhasználat” tehát nem egyféle növény termesztésének a következményé volt. A gabonatermelés dominanciája mellett sem mindig ugyanazt a növényt vetették, mint az az ún. egynyomásos földművelési rendszerben elterjedt. Bihar vármegye Sárréti járásában végzett két első összeírás szerint 1728-ban a járás 42 településen még igen elterjedt volt a parlagólas (legelőváltó) és az egynyomásos művelés (23,7%), illetve immár a kétnyomásos (50,0%) gazdálkodás. A száz év múltán, 1828-ban megismételt összeírás viszont a 47-re gyarapodott települések egyikében sem mutatta ki a két legalacsonyabb színvonalú művelési rendszer jelenlétét, miközben a helységek 23,4%-ában már kétnyomásos, 63;8%-ában pedig a háromnyomásos művelés terjedt el. (A települések l2,8%-ában egyéb művelős folyt, illetve ismeretlen volt a művelési forma). Ezen a vidéken emellett továbbra is kiemelkedő jelentőséggel bírt az állattenyésztés. A fejlett állattartás tette fontossá a zálogos és bérelt területek nagy mennyiségben való igénybevételét a Sárrét számos helységében. (Orosz I. 1995. 261-263.)

1767. január 23-án lépett életbe az új úrbérrendezés, amely egységes rendszerbe foglalta a tájanként, sőt falvanként változó, egy telekre vetített jobbágyi szolgáltatásokat. Meghatározta, hogy - a talaj minőségétől függően - hány hold szántó és hány hold kaszás rét tartozik egy telekhez. A jobbágy egész telkenként heti egy nap igás, vagy két nap gyalogrobottal tartozott. A fél, negyed, nyolcad telkes jobbágy arányosan kevesebbel. (Glatz F. 1995. 327.)

Öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Furta község Urbáriumát a falu adottságai alapján elkészítsék. Az okmányt 1772. június 16-i dátummal keltezve írta alá Sughó Zsigmond Bihar vármegye szolgabírája, illetve a prépost megbízottja. (Lásd eredeti oklevelek mellékelt másolatait - a szerk.) Az Urbárium a községre vonatkozóan az alábbiak szerint szabályozza az úrbéri szolgáltatásokat és terheket:

,, Furta nevű Helységnek Urbariuma*

§. II. Külső Appertinentiákból pedig ugyan egy Jobbágy Ház-Helyhez huszonhat hold szántóföld, minden egy holdban két pozsonyi mérőt számlálva, és Rét nyolc kaszálóra való, minden esztendőként kétszer kaszáltatok, adassék.

§.1. Minden egész helyes Jobbágy köteles lészen maga földes Urainak minden Hétben egy Napot, Nap-Kelettől, Nap - Nyugatik (abban számlálván Munkára-való Menetelét és visszajövetelét, s az Etetésnek és Itatásnak időit) két marhával, maga szekerével, Szántáskor mindazonáltal négy marhával maga Boronájával s Ekéjével Uraságnak dolgozni tartozik, hogy ha pedig valamely Jobbágy négy igás marhának fogyatkozása miatt megírt mód szerint a szántást meg nem tehetné az Olyanén Jobbágy mással összefogván, egy napi szántást kétnapi munkával végezzen mindazon által ezen terhes munkát minden szántáskor csak egyszer tartozzék megtenni. Ha pedig négy marha mellé egy Személy elegendő nem volna, akkoron a Jobbágy egyet ugyan olyast, amely minden munkára alkalmatos legyen, másikat pedig csak marha hajtásra valót tartozzék adni, ezen két személy mindazon által különös kézimunkára ne fordíthassák.

Nem is lészen szabad följebb jelentett marhás munkát fel-osztani és két napi Munkával duplázni, s arra a Jobbágyot kényszeríteni... stb.

§ .V. Kaszáláskor, aratáskor, és szüretkor akár kézi, akár marhás szolgálatot duplán veheti földes Uraság Jobbágyaitól, úgy mind azon által, hogy e béli duplán vett Szolgálatok az többi Hetekben számláltassanak

Az .Jobbágynak Adózásairól.

§. II. Minden egész Helyes Gazda fog adni esztendőnként az

Uraságnak: két Csérkét,
két Kappanyt,
tizenkét Tojást,
egy icze ki-főzött Vajat.
§. III. Ezen most jelentett adózásokon kívül, minden 30 egész helyes Gazdák egyszer egy Esztendőben egy Borjút, vagy pedig a helyett egy Forintot 30 Krajczárt az Uraságnak adni fognak.”

(Külön paragrafus foglalkozik a földes úrnak a menyegzőjére és más alkalmakra számára adandó ajándékokról)

Az 1772-ben érvénybe lépett Urbarialis Tabellán szereplő 91 név mind magyar ,,szabad menetelű” ember, nincsenek közöttük, az 1760-tol telepített ,,idegen ajkú” ,,sorosaik” közül senki.

1853. március 2-án kiadott császári nyílt parancs (pátens) kimondta az úrbéri kapcsolatokból származó ,,jogok, járandóságok és kötelezettségek” megszűnését. Elismerte, hogy az úrbéres földek állami kárpótlás mellett a paraszt tulajdonában mennek át. (Glatz F. 1995. 421.)

Furtán 87 évig szolgáltak az érintettek az Urbáriumban megszabott feltételek mellett. Az egyre szaporodó lakosság arra törekedett, hogy saját gazdaságát gyarapítsa, erősítse. A gyarapodó tőke fő forrása az állattenyésztés volt. Furtán a szarvasmarhatartás mellett a juhászat volt, amely még ma is a legkedveltebb és legeredményesebb mezőgazdasági foglalatosság. A szikes legelőjű határ biztosabb teret adott a juhászatnak. Az újonnan települtek közül is többen voltak azok, akik a juhászkodást szerették és értették. A 18. század végén a német fésűsmerinó juhok gondozásában járatos német juhászokat Schafer-eket (németül a juh> das Schaf - a szerk.) hozattak, akikből később némi egyszerűsítéssel alakult ki a Sáfián személy- és családnév.

A sertés tartásra igen alkalmasok voltak a szittyós-kákás fertők körüli legelők, erdős ligetes szigetek. Határnevek őrzik ma is a disznótartás emlékét. Ilyen például a Disznó sziget és a Disznós-(rész). A sertések erdei legeltetése korábban csak az uraságot illették. Az Urbárium XI. §.-a úgy fogalmaz, hogy ,,Gubatsnak szedése és Makknak le-verése egyedül az Uraságot illesse.”

Lovat is sokan tartottak. Külön legelője volt a ménesnek. Több határrész ma is őrzi a Csikólegelő, Csődörös, Csődör-ere nevet.

Az 1853-ban kiadott császári pátens alapján Furtán is elkezdődött a határkialakítással járó tárgyalás, egyezkedés. Ismert például az az eset, amely során Ember Károly református lelkész (1839-1899 szolgált Furtán), egyszersmind a falu legvagyonosabb egyéni földbirtokosa a községnek 20 ,,sessió” (telek), míg az egyháznak fél sessió földdel többet alkudott ki a prépostnál. (Csernák B. 1906. 17.)

 Végül 1859-ben történt meg a furtai határ megosztása. A császári pátens végrehajtása során 3995 hold és 716 öl föld, közte 46 hold szőlő került az egykori úrbéres lakosok kezére. Korabeli feljegyzésekből és az idős emberek elmondásából ismert, hogy az úrbéresek, sok esetben nem a ténylegesen használatukban lévő földet kapták meg, hanem a tagosítás során silányabb minőségű s mennyiségileg is csökkentett határrészekkel kellett megelégedniük. Ezek után nem sokkal megindult, a most mar saját tulajdonú földek adás-vétele. Egyes tehetősebb családok nagyobb földterületeket tudtak venni, míg a nyolcad vagy negyed telkes volt úrbéresek eladni kényszerültek földjeiket.

1863-ban nagy aszály pusztított a környéken. Alig termett meg a ,,betenni való”. Nagyon sok állat éhen pusztult, vetőmag sem maradt. Ezért a község vállalkozó kedvű, jól gazdálkodó református lelkészének kezdeményezésére - 1864-ben - Önkéntes adakozásból megalakult a Takarék Magtár. Ember Károly, tíz kölcsön búzával járt elől, az adományozás során. A magtár közel harminc évig adott kölcsön búzát a rászorulóknak. Jó néhány évnek kellett eltelnie, hogy falu gazdálkodása helyre álljon. (Csernák B. 1906. 24., Osváth P. 1875., 1996. 231.)

A Furtán folyó gazdálkodás jellegéről sokat árulnak el a különféle korábbi (korabeli) leírások de visszaemlékezések Osváth Pál például megemlíti munkájában Széchenyi Lajos római katolikus lelkészt (1855-1869 között szolgált), ,,. . .ki mint homeopata orvos és természet barát, népnek jó irányú oktatója volt. Ő hozta be e vidékre a Kokhin tyúk fajt is.” Megjegyzi továbbá, hogy: ,,Híres volt hajdan az eladásra is termelt furtai dohány, mely ha ritkán elültetett, óriási nagy, barnapiros nagyon erős leveleket adott, de sűrűn ültetve, szín, illat és jó égése ritkította párját. Nagy hiba, hogy e termeléssel a lakosság felhagyott.” (Osváth P. 1875., 1996. 232.)