Gazdálkodás Furtan

Furta Község címire

A falu jobbágy mivoltával, mezőgazdasági-paraszti jellegével áll összefüggésben a címere, mely búzakék alapszínű, csücskös címerpajzs aranyszegéllyel. A középen álló férfialak (heraldikailag) a bal kezében három aranyszínű búzakalászt tart, jobb kezében pedig hegyével kifelé néző ezüstszínű aratósarlót. A három búzakalász együttes ábrázolása a címerképeken gyakori, s a szimmetrikus ábrázolás lehetősége mellett mágikus jelentést is hordoz. Az aratósarló a betakarítás módjára is utal.

Gazdálkodás Furtan

A gazdálkodás-megélhetés feltételei és körülményei

Mint arról a könyv elején már szó volt, a furtai határt a Berettyó és a Sebes-körös folyók mellett az Ölyvös és Kutas patakok ága-bogai szabdalták kisebb-nagyobb egységekre, szigetekre. A tartósan megrekedt vizek gazdagok voltak halban, teknősbékában, rákban, jó költő és nevelő helyei a vízi madaraknak, a réce-féléknek, vadludaknak és a darunak. A korai megülés idején az itt élt emberek létfeltételeit bőségesen biztosította a ter¬mészet a gyűjtögetés a halászat és a vadászat.

A késői neolitikumban, a Be¬rettyó völgyében és környékén így a inai furtai határ területén élő ember már ismerte és termesztette a gabonát. Bizonyíjták ezt az előkerült gabonataroló L’(lények alján talált gabonaszemek. A mindennapos gabona feldolgozást tá¬masztják alá a házak örlőhelyei, és az innen előkerült őrlőkövek. (Kalicz N. - Raczky P. 1986. 125.)
A honfoglalás után a bihari részeken megtelepülő, feltehetően Nyék és Megyer törzshelyek a végtelen vízivilágból kiemelkedő hátságokon kezdetben legeltető állattenyésztéssel foglalkoztak, majd fokozatosan megis¬merkedtek a földműveléssel is. Hosszú ideig legelőváltó gazdálkodást folytat¬tak. A XII-XIII. században a bihari Sárréten mindenekelőtt a gabonatermesztés vált általánossá. A Sárrét fal¬vaiban - így Furtán is -- többféle gabona mellett általában kölest és kukoricát is termesztettek. Az egyetlen nyomás, vagyis a ,,permanens egymezős földhasználat” tehát nem egyféle növény termesztésének a következményé volt. A gabonatermelés dominanciája mellett sem mindig ugya¬nazt a növényt vetették, mint az az ún. egynyomásos földművelési rendszerben elterjedt. Bihar vármegye Sárréti járásában végzett két első összeírás szerint 1728-ban a járás 42 településen még igen elterjedt volt a parlagolás (legelőváltó) és az egynyomásos művelés (23,7%), illetve immár a kétnyomásos (50,0%) gazdálkodás. A száz év multán, 1828-ban megismételt összeírás viszont a 47-re gyarapodott települések egyikében sem mutatta ki a két legalacsonyabb színvonalú művelési rendszer jelenlétét, miközben a helységek 23,4%-ában már kétnyomásos, 63;8%-ában pedig a háromnyomásos művelés terjedt el. (A települések l2,8%-ában egyéb művelős folyt, illet¬ve ismeretlen volt a művelési forma). Ezen a vidéken emellett továbbra is kiemelkedő jelentőséggel bírt az állattenyésztés. A fejlett állattartás tette fontossá a zálogos és bérelt területek nagy mennyiségben való igénybevételét a Sárrét számos helységében. (Orosz I. 1995. 261-263.)

1767. január 23-án lépett életbe az új úrbérrendezés, amely egységes rendszerbe foglalta a tájanként, sőt falvanként változó, egy telekre vetített jobbágyi szolgáltatásokat. Meghatározta, hogy - a talaj minőségétől függően - hány hold szántó és hány hold kaszás rét tartozik egy telek¬hez. A jobbágy egésztelkenként heti egy nap igás, vagy két nap gyalogrobottal tartozott. A fél, negyed, nyolcad telkes jobbágy arányosan kevesebbel. (Glatz F. 1995. 327.)

Öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Furta község Urbáriumát a falu adottságai alapján elkészítsék. Az okmányt 1772. június 16-i dátummal keltezve írta alá Sughó Zsigmond Bihar vármegye szolgabírája, illetve a prépost megbízottja. (Lásd eredeti oklevelek mellékelt másolatait - a szerk.) Az Urbárium a községre vonatkozóan az alábbiak szerint szabályozza az úrbéri szolgáltatásokat és terheket:


,, Furta nevű Helységnek Urbarioma*

§. II. Külső Appertinentiákból pedig ugyan egy Jobbágy Ház-Helyhez huszonhat hold szántó¬föld, minden egy holdban két pozsonyi mérőt számlálva, és Rét nyolc kaszálóra való, minden esztendőként kétszer kaszáltatik, adassék.

A Jobbágyoknak Szolgálatairól vagy is Robottyokról.

§.1. Minden egész helyes Jobbágy köteles lészen maga földes Urainak minden Hétben egy Napot, Nap-Kelettől, Nap-Nyugodtik (abban számlálván Munkára-való Menetelét és visszajövetelét, s az Etetésnek és Itatásnak időit) két marhával, maga szekerével, Szán¬taskor mindazonáltal négy marhával maga Boronájával s Ekéjével Uraságnak dolgozni tartozik, hogy ha pedig valamely Jobbágy négy igás marhának fogyatkozása miatt megírt mód szerint a szántást meg nem tehetné az Ollyatén Jobbágy mással összefogván, egy napi szántást kétnapi munkával végezzen mindazon által ezen terhes munkát minden szántáskor csak egyszer tartozzék megtenni. Ha pedig négy marha mellé egy Személy elegendő nem volna, akkoron a Jobbágy egyet ugyan ollyast, amely minden munkára al¬kalmatos legyen, másikat pedig csak marha hajtásra valót tartozzék adni, ezen két sze¬mély mindazon által különös kézimunkára ne fordíthassék.

Nem is lészen szabad föllebb jelentett marhás munkát fel-osztani és két napi Munkával duplázni, s arra a Jobbágyot kinszeríteni... stb.

§ .V. Kaszáláskor, aratáskor, és szüretkor akár kézi, akár marhás szolgálatot duplán veheti földes Uraság Jobbágyaitól, úgy mind azonáltal, hogy e béli duplán vett Szolgálatok az többi Hetekben számláltassanak

NEGYEDIK PUNCTUM.

Az .Jobbágynak Adózásairól.

§. II. Minden egész Helyes Gazda fog adni esztendőnként az

Uraságnak: két Csérkét,
két Kappanyt,
tizenkét Tojást,
egy icze ki-főzött Vajat.
§. III. Ezen most jelentett adózásokon kívül, minden 30 egész helyes Gazdák egyszer egy Esztendőben egy Borjút, vagy pedig a helyett egy Forintot 30 Krajczárt az Uraságnak adni fognak.”

(Külön paragrafus foglalkozik a földes úrnak a mennyegzőjére és más alkalmakra számára adan¬dó ajándékokról)

Az 1772-ben érvénybe lépett Urbarialis Tabellán szereplő 91 név mind magyar ,,szabadmenetelű” ember, nincsenek közöttük, az 1760-tol telepített ,,idegen ajkú” ,,sorosiak” közül senki.

1853. március 2-án kiadott császári nyílt parancs (pátens) kimondta az úrbéri kapcsola-tokból származó ,,jogok, járandóságok és kötelezettségek” megszűnését. Elismerte, hogy az úrbé¬res földek állami kárpótlás mellett a paraszt tulajdonában mennek át. (Glatz F. 1995. 421.)

Furtán 87 évig szolgáltak az érintettek az Urbáriumban megszabott feltételek mellett. Az egyre szaporodó lakosság arra törekedett, hogy saját gazdaságát gyarapítsa, erősítse. A gyarapo¬dó tőke fő forrása az állattenyésztés volt. Furtán a szarvasmarhatartás mellett a juhászat volt, amely még ma is a legkedveltebb és legeredményesebb mezőgazdasági foglalatosság. A szikes legelőjű határ biztosabb teret adott a juhászatnak. Az újonnan települtek közül is többen voltak azok, akik a juhászkodást szerették és értették. A 18. század végén a német fésüsmerinó juhok gondozásában járatos német juhászokat Schafer-eket (németül a juh> das Schaf - a szerk.) hozattak, akikből később némi egyszerűsítéssel alakult ki a Sáfián személy- és családnév.

A sertés tartásra igen alkalmasok voltak a szittyós-kákás fertők körüli legelők, erdős¬ligetes szigetek. Határnevek őrzik ma is a disznótartás emlékét. Ilyen például a Disznó sziget és a Disznós-(rész). A sertések erdei legeltetése korábban csak az uraságot illették. Az Urbárium XI. §.-a úgy fogalmaz, hogy ,,Gubatsnak szedése és Makknak le-verése egyedül az Uraságot illesse.”

Lovat is sokan tartottak. Külön legelője volt a ménesnek. Több határrész ma is őrzi a Csikólegelő, Csődörös, Csődör-ere nevet.

Az 1853-ban kiadott császári pátens alapján Furtán is elkezdődött a határkialakítással járó tárgyalás, egyezkedés. Ismert például az az eset, amely során Ember Károly református lelkész (1839-1899 szolgált Furtán), egyszersmind a falu legvagyonosabb egyéni földbirtokosa a községnek 20 ,,sessió” (telek), míg az egyháznak fél sessio földdel többet alkudott ki a prépostnál. (CsernákB. 1906. 17.)

 Végül 1859-ben történt meg a furtai határ megosztása. A császári pátens végrehajtása során 3995 hold és 716 öl föld, közte 46 hold szőlő került az egykori úrbéres lakosok kezére. Korabeli feljegyzésekből és az idős emberek elmondásából ismert, hogy az úrbéresek, sok esetben nem a ténylegesen használatukban lévő földet kapták meg, hanem a tagosítás során silányabb minőségű s mennyiségileg is csökkentett határrészekkel kellett megelégedniük. Ezek után nem sokkal megindult, a most mar saját tulajdonú földek adás-vétele. Egyes tehetősebb családok nagyobb földterületeket tudtak venni, míg a nyolcad vagy negyed telkes volt úrbéresek eladni kényszerültek földjeiket.

1863-ban nagy aszály pusztított a környéken. Alig termett meg a ,,betenni való”. Nagyon sok állat éhen pusztult, vetőmag sem maradt. Ezért a község vállalkozó kedvű, jól gazdálkodó református lelkészének kezdeményezésére - 1864-ben - Önkéntes adakozásból megalakult a Ta¬karék Magtár. Ember Károly, tíz kölcsön búzával járt elől, az adományozás során. A magtár közel harminc évig adott kölcsön búzát a rászorulóknak. Jó néhány évnek kellett eltelnie, hogy falu gazdálkodása helyre álljon. (Csernák B. 1906. 24., Osváth P. 1875., 1996. 231.)

A Furtán folyó gazdálkodás jellegéről sokat árulnak el a különféle korábbi (korabeli) leírások de visszaemlékezések Osváth Pál például megemlíti munkájában Széchenyi Lajos római katolikus lelkészt (1855-1869 között szolgált), ,,. . .ki mint hemeopata orvos és termé¬szet barát, népnek jó irányú oktatója volt. Ő hozta be e vidékre a Kokhin tyúk fajt is.” Meg¬jegyzi továbbá, hogy: ,,Híres volt hajdan az eladásra is termelt furtai dohány, mely ha ritkán elültetett, óriási nagy, barnapiros nagyon erős leveleket adott, de sűrűn ültetve, szín, illat és jó égése ritkította párját. Nagy hiba, hogy e termeléssel a lakosság felhagyott.” (Osváth P. 1875., 1996. 232.)