Megalakulás körülményei

A falu határain túl jól ismert, sőt nemzetközi szereplésein is szép sikereket magáénak mondható együttes 8 citerással és két énekes szólistával 1974. január 24-én alakult meg. Az alapító tagok célja kettős volt. Az együttzenélés öröme és a népzenei ha­gyományok felújítása mellett lehetőséget kívántak biztosítani a századfordulóban viselt furtai férfi népviselet népszerűsítéséhez. A népi hímzéssel készült formaruha darabjai a következők voltak: fehé­ren - fehérrel hímzett ing, sötétkék surc anyagon fehérrel hímzett kötő, fehér alapon fehérrel hímzett jegykendő, fehér bőgatya, illetve bőgatya helyett csizmanadrágot viseltek csizmával. (Ezekből az eredeti darabokból még ma is talál­ható néhány a községben és a deb­receni, berettyóújfalui múzeumok­ban. Sajnos kevés van belőlük, mivel ez a viselet legtöbbször halotti viselet volt, s azt rendszerint az elhunyttal együtt eltemették.)

A citerazenekar formaru­háinak a megtervezése a községben élő, dolgozó Varga Dánielnének Juhász Erzsébetnek, a Népművészet Mesterének a munkáját dicséri, aki mar régóta szerette volna hagyományos furtai népviseletet valamilyen népzenei vagy néptánccsoport segítségével népszerűsíteni, megismertetni, megszerettetni és terjeszteni a község határain kívül is.

Az elgondolás megvalósításához kitűnő lehetőséget kínálta a citerazenekar létrejötte. A citerázásnak régi hagyományai voltak a községben. Szinte egyetlen népi hangszer volt, amelyet az emberek maguk is el tudtak készíteni és könnyen megtanultak játszani rajta. A fiatalok mindig is szerettek szórakozni, táncolni. Rendszeres volt a községben a ,,tollfosztó”, a ,,cuháré”, a ,,dörzsölő”, a ,,bugázó” stb., ami rendszerint tánccal fejeződött be. Ilyenkor előkerültek a saját készítésű citerák és annak hangjára táncolt a fiatalság.

A faluban akadt néhány jó citerás, akik nem egyszer tettek célzást már az 1960-as évek­ben is arra, hogy miért is nem lehetne citerazenekart alakítani? A 70-es évek elején sorban jöttek létre az országban együttesek, többnyire a TV ,,Röpülj Páva” vetélkedő sikerein és népszerűségén felbuzdulva. Így tűnt fel például a Sándorfalvi Citerazenekar, amellyel azóta is tartják a kapcso­latot találkozókon, országos rendezvényeken. A citerázni tudó furtaiaknak kiküldött felkérőlapokat sokan kitöltötték. A jelentkezők száma meghaladta a 10 főt. Egyet értettek a fen­tebb említett elgondolással, s 1974. január 24-én este jöttek össze az érdeklődők a ,,sorosi iskolá­ban”, Mindenki magával hozta a saját, vagy a kölcsönkapott citeráját, ami annyi féle volt, ahány darab. (B. Juhász Jenő bácsi ,,vasas-citerája” volt a legsúlyosabb.)

Az első este azzal telt el, hogy megpróbáltuk egy hangon megszólaltatni a citerákat, ami nehezen sikerült a különböző méret, hangszín, húrolás stb. miatt. De öröm volt számunkra, hogy összejöttünk, úgy-ahogy dalokat játszottunk, énekeltünk. Már ekkor kialakult egy szűkebb mag, amely a későbbi sikerek kovácsa lett. Nem szégyelltünk egymástól tanulni, nem volt köztünk főnök és beosztott. Összekötött bennünket a népzene, a népdal szeretete, amit ma is az eddig elért eredményeink zálogának tekintünk.

Nem tűztünk ki magunk elé nagy célokat, nem tűztünk ki rádió-és tv szerepléseket, nem terveztünk külföldi utakat. Mindezt a jövőre bíztuk. Szerencsénk is volt mindemellett, hiszen a Közös Nagyközségi Tanács akkori elnöke (Brumár János) és a Művelődési Ház vezetője (Bíró Miklósné) és a társadalmi szervek, gazdasági egységek anyagilag, erkölcsileg egyaránt támogat­ták munkánkat. Így féléven felül egyforma gyárilag készült citerákat kaptunk a hangszergyártól. Elkészültek a népi hímzésű formaruhák is. A rendezvényeken afurtaiak hamarosan megtöltötték a Művelődési Házat, s velünk örültek eredményeinknek. Így kezdődött, az együttes későbbi sikeres pályafutása.

Az együttes alapító tagjai az alábbiak voltak:
Citerások: Hajzer Miklós tsz-tag,

Hajzer Sándor nyugdíjas,

Harsányi László tsz-tag,

Haszon Zsigmond csatorna őr,

Kolozsvári Dániel nyugdíjas,

Bakucz Sándor tsz kovács,

Jordán Sándor agronómus,

Szabó József tanár,
Énekesek: Finta Erzsébet óvónő

Rácz Lőrinc nyugdíjas juhász

Féléven belül csatlakozott az együtteshez Rab Imre, aki évekig volt az együttes aktív tagja. Így az aktív mag 10 fő körül volt éveken át. Időközben a csoport tagjai közül Rácz Lőrinc, Haszon Zsigmond, Hajzer Sándor, Kolozsvári Dániel meghaltak. Emlékeiket, munkájukat ma is kegyelettel őrzi az együttes. (Egészségi okok miatt ma már nem tud aktívan részt venni a mun­kánkban Hajzer Miklós, de alkalmanként tanácsaival, véleményével segíti azt.)

Az élet nem állt meg. A kiesettek helyére jöttek a fiatalok, akik igyekeztek átvenni az idősek addigi munkáját, tovább vinni azt. Legtöbben már úttörő korukban megszerették a népzenét, a népdalt, beépültek az együttesbe, s ma meghatározó aktív tagjai lettek a kiskö­zösségnek. Ők azok, akik egyre inkább átveszik a munkát, hiszen a csoport alapító tagjai lassan kiöregszenek.

Az együttes második nemzedékét alkotják: ifj. Harsányi László vízügyi dolgozó, Aranyi Zoltán munkás, Aranyi József üzemmérnök, Szabó Zoltán juhász, Fülöp Balázs tanár.

Időközben bekapcsolódott a munkába: Vajda Sándor és Török Sándorné.

Hosszabb-rövidebb ideig az együttes tagja volt: Mezei Erzsébet, Bódi Imre, Hegedűs Péter, Antal Mária, Antal Anikó, Vadász Krisztina, Papp Zsuzsa, Dürgő Mag­dolna, Barta Vilma, Barta Éva, Barna Enikő, Balogh Anikó, Tamás Ibolya, Tamás Ir­ma, Füzesi Katalin és Elek István.

Mintegy két évig néptánccsoporttal egészült ki az együttes, amelynek a következő furtaiak

voltak a tagjai: B. Juhász István szóló táncos, Pálfi Géza szóló táncos, Szabó László, Finta

Erzsébet, Harsányi Gyula, Balogh Judit, Nagy Zoltán, Banadics Ibolya, Hajzer Béla és

Barta Vilma. Sok sikeres szereplés után végül a tánccsoport feloszlott, tagjai elköltöztek Furtáról.