Női ruhák
|
|
A nők ruházata hímzés tekintetében érdekes módon szegényebb. Az
ingváll lyukacsos hímzése, apró virággal díszítése, az alsószoknya
hasonló virágozása bár szokás volt, de nem túl hosszú életű.A kötény,
mely legtöbbször fekete .klottból készült, volt a legdíszesebb. A
megszokott cakkozás, apró virágminták laza rendje nem mutat olyan
gondosságot, mint azt a férfiak ruházatánál láthattuk. Egyébként is a furtai női viselet hamarabb változott a városi ruhák
hatására, éppen ezért nem véletlen, hogy kevés a megmaradt ruhadarab, s
az amúgy sem látszó fehérnemű díszítése nem volt hosszú életű.Különben
is főként az ünneplő ruhák voltak inkább díszítettek, de azokra
nagyobbára ugyanaz a sors várt, mint a férfiruhákra, hogy utolsó útra
kísérték el egykori tulajdonosukat.A megmaradt kevés felsőruha színes
hímzése a fekete anyagról vándorolhatott át a fehér anyagra, ezzel újabb
funkciót biztosítva a díszítőelemek továbbélésének.
Férfi ruhák
| |
Legjellegzetesebb darabja a kötény, helyi nevén kötő. Anyaga kék surcvászon, derékban nyargalással, gépi varrással levarrott rakások. A hajtások hegyes végűek, némelyik darabnál farkasfog, cakkozás. A lerakott részek mindegyikén virágminta. Széle körben fehérrel cakkozott. Rajza szabályos rendben virágfüzérsorok és sajátos stílusú betűkkel bevarrott név, mely a tulajdonos neve. A kivarrott kötő az 1914-es háború előtt volt divat. ,,Mán idesnéném akkor rajzolgatta.” Rendszerint menyasszonyok készítették kedvesüknek, de a szülők is készítettek vagy előrajzolás után maguk varrtak ki legénysorba kertülő fiúk számára. Az előrajzolás, mint azt a későbbiek során láthatjuk, egy kéz tervező munkájának eredménye. A szabályos szerkezeti felépítés minden darabnál azonos. Ritmusa visszatérő, de a minták fűzése más és más. Ez adja érdekességét, s teszi a viszonylag nem túl gazdag motívumkészlet mellett is roppant változatossá.
A kék alapszín és a fehér
kontraszthatás élesen elütővé teszi a mintát és kiemeli a motívumok
szépségét.A hímzett férfiing nagyobbára ünneplő vagy vőlegényi ruhadarab, melyet
szintén kézi előrajzolás után hímeztek, varrtak ki. Eleje, plasztronja tömött
mintás, felülről lefelé haladó sorokban követik egymást. Nyaka lekerekített,
cakkos szélű, sokszor lyukacsos hímzésű. Kézelője a nyakához hasonló hímzéssel
díszített.
Nem is számított Furtán valamirevaló legénynek vagy embernek az olyan, aki
nem volt birtokosa a megszokott, a helyi divathoz alkalmazkodó ruhadaraboknak,
különösen akkor, amikor az első világháború kezdetén 1914 körül meg általános
volt az ilyen ruhadarabok használata.
Alkalmi textílák
| |
Jegykendő kétféleképpen készülhetett. Vagy kör alakú gyolcsból horgolt
széllel, mint az egyik legjellegzetesebb darab benne felirattal és évszámmal:
VERES MIKLÓSÉ EZ A KENDŐ 1850-BE. Közepe fehér batiszt, rajta körbefutó
egymásba fonódó virággirland, amit a felírat díszítésszerűen fog körbe, majd
a lezáró csík következik a cakkozással.
Másik formája négyszögletes, körben cakkozott széllel, tüzes rózsaszín
vagy piros hímzéssel. Egyik sarkában az ajándékozó, a menyasszony neve.
Mintázata egyszerű, nagyobbára szegfű, esetleg harangvirág.
A vőlegény köteles volt a jegyet bőgatyájának korcában, a kötő derekában
viselni esküvőig, ezzel jelezve, hogy már foglalt, lekötötte magat. Ha a
kapcsolat megszűnt, elmaradtak egymástól, a jegyet, a jegykendőt vissza kellett
küldeni. Házasság esetén a láda fiában őrizték, halal esetén a vőlegényi
ruhával együtt a koporsóba temették. Igen kevés maradhatott meg az utókor
számára